Kisiratos
fennállásának 200 éves évfordulója alkalmából
megtartott ünnepségeken
való részvétel
Köszöntő :
Előadók :
Közönség és kórusok :
Szabó István:
Kisiratos, a remény
elhangzott 2018. ápr. 28-án, Kisiratoson
„Ha az ember a történelmi eseményekkel foglalkozik, millió meg millió ember magánéletét találja mögöttük ” – mondotta az író Szabó Magda.
Meglehet, „másnak térkép e táj”…
Ha Kisiratost mondok, akkor a szorgalmat, tehetséget, reményt mondom. Ha Hodács Ágostonra, a műfordítóra, jeles tollforgató papra gondolunk, ha páter Godó Mihályt, a hitéért és fajtájáért megingás nélkül, bátran és bölcsen küzdő tanúságtevőt emlegetjük, ha a szellemi-lelki kincseket összegyűjtő Kovács Ferenc tanárról, ha a merész álmokat vállaló és álmokból valóságot teremtő Almási Béláról esik szó – Kisiratost mondunk. A ma itt élő jelesekről nem szólok, mert a nagyvarjasi régi öregek szerint könnyebb a kanbolhákat mög a nösténybolhákat szétválogatni mint az igaz dicséretöt a hízelgéstől szétmosni.
Gárdonyi Géza írta, hogy majd egyszer a magyar hősiesség, hazaszeretet szinonimája az lesz : egri. Remélem megérjük még azt a napot, amikor a helytállás, bátor – okos újrakezdés, a győzelemre vitt remény és a szép magyar dalok helyett csak annyit kell mondani : Kisiratos. Nem tudjuk – szerencsére – mi is a remény, mert ha tudnánk, ma kilóra árusítanák, lenne akciós remény, koleszterinmentes remény és remény plusz áfa. Annyit sejtünk, hogy a remény az élet éltetője, a lélek kenyere és megfiatalítója. Isten ingyen adott ereje – ami otthonra lelt Kisiratoson. Ne add fel, soha ne add fel! Ez a kis község, kis magyar közösség a napnál világosabban igazolja a nagy költőfilozófus, Nietzsche szavait : ami nem pusztított el - az erősebbé tesz.
Bretter György, néhai professzorom szerint : a filozófia – Kisiratos. Nehezebb jó kérdést jókor feltenni, mint jó választ adni. Erre is a hajdani professzor tanított minket. Sokszor a csend a legnehezebb kérdés és a hallgatás a legkeményebb válasz. Ezt is túléltük. A csend, a cselekvés és a képzelet édestestvérek és az ők táltosparipái a dal, a gondolat és a remény. Köszönjük Kisiratos!
Mondom ezt a régi Nagyvarjasra gondolva, ahol már többszörösen több magyar van a föld alatt, mint ahányan a föld felett még éldegélnek. Nem mondom, hogy Nagyvarjas haldoklik, de az a hajdani Nagyvarjas meghalt. Tévedtünk, rosszul csináltuk, hazudtunk egymásnak? Saját magunknak? Hazudtak nekünk mások? Jó szokása szerint hazudott nekünk a hatalom?
A nyolcvanas években az én falum is felkerült Ceausescu szisztematizáló halállistájára, aki csak tudott, elhúzott onnan, potom pénzért kótyavetyélték a házakat, már ha akadt vevő. Az alábbiak talán közelebb visznek minket az igazsághoz, egymáshoz és önmagunkhoz.
Mert régente Nagyvarjason öt-hat dolog járta Kisiratosról, követendő példaként :
1 – a savanyaleves és az az igazi jó marhapaprikás.
2 – az finom, foszlós „igazi kisiratosi kinyér”. Ez utóbbi megint járja. Nagyvarjas – Aradon át rövidítve – áldott kisiratosi kezek által készített kenyeret importál.
3 – „Jobban mén hát a kisiratosiaknak, mert több lábon állnak”. Volt itt abban az átkosban - átkoseszkuban is híres kertészet, gyümölcsös, szőlős, kultúrélet, szakmai tudás, aszfalt, saját értelmiség, szív, ész és akarat.
4 – „Kisiratos más. Van nekik papjuk, nyolcosztályos iskolájuk.” Eszünkbe jut-e Reményik Sándor verse? Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát. Itt nem hagyták. Olyannyira egy a kettő, hogy páter Godó Mihály nevét viseli az iskola. Ám most már Nagyvarjasnak is van történelmében először saját papja. Ortodox pópája s hozzá egy vadonatúj kéttornyú, hagymakupolás templom is.
4 – A kisiratosiak tudják, hogy mit akarnak és amit akarnak azt tudják is. Ez nem igényel magyarázatot, csak nyissuk ki a szemünket.
5 – A kisiratosiak nemcsak szeretnek mulatni, hanem tudnak is.
Sehol annyi, szívből kivirágzó , lélekemelő , szépen énekelt, szép magyar népdalt, katonanótát nem hallottam, mint itt Kisiratoson. És sehol annyi , szívből kivirágzó, gyönyörű, lélekemelő, szépen tagolt káromkodást sem hallottam , mint itt. Legföljebb még Nagyvarjason. Ezek a káromkodások páratlan ötvösművészeti remekek, merész ívű, spontán költői alkotások, minden részletükben cizelláltan , mégis célirányosan és gazdaságosan kimunkálva. Itt, a földön kezdődnek pont a Józsi bácsi szájában és a fénysebességet lehagyva máris a csillagos eget repesztik. Egykor Móricz Zsigmondot is foglalkoztatta, hogy mé káromkodik annyit és így a magyar embör? Aszongya, azé, mert az egy pogány ima, antiima, tótágast álló fohász, rituálé, szómágia. Hogy odafönt az égben nehogy mán azt képzeljék, hogy idelent mindön röndben van. Hát jól be kell zörgetni! Az ősi magyar hitvilágban például a szép kislánynak Csúnyácska nevet adták, az egészséges, erős fiúcskát Gyengének, Betegnek szólították, nehogy az irigy, gonosz démonok tönkre tegyék. Így hát ne dobjuk ki a régi , jól bevált szitkainkat, „jó lössz az még valamire…”
Az átházasodás gyakori volt a kisiratosiak és a vargysiak között. Hozzánk nősült Köncs, Szalai, Vágó, Urettyán – hirtelen ők jutnak eszembe. A XX században volt két kisiratosi születésű tanítónénk is : Babuskov Jánosné, született Gáll Piroska (1930-1946) és Nagy Franciska (1983-1990). Szép emlékeket és eredményeket hagytak maguk után. Apám két lánytestvére is kisiratosi férjet választott. Az egyik sógor Kunszabó László, a másik annak az öreg Bürös Pálnak a fia, aki benne van az Iratosi kertek alatt c. Kovács Ferenc könyvben s akit Sarusi Mihályunk is szerepeltet a Magyar Krisztusban. Van, aki nem olvasta ezt a prózában megírt páratlan költeményt, ezt a kegyetlenül őszinte és mégis májusi szerenádosan gyöngéd krónikát? Annyira magyar, hogy aki ennél magyarabb, az hazudik.
A végén mindig egy kérdés dönt el mindent : Lönni vagy nem lönni?!
Isten óvja Kisiratost, Isten éltesse Kisiratost.
Czöndör Mihályné:
100 év Magyarország közepén,
100 év Románia határának szélén
Illyés Gyula ötágú síp hasonlatáról beszélgettünk a gépkocsiban április 28-án délelőtt, míg haladtunk testvértelepülésünk, Kisiratos felé. Ötágú síp: az anyaország és elszakított területei. Milyen fontos, hogy a hangszer harmonikusan, jó összhangzásban szóljon! Álmodta az író. Azt hiszem szerencsés ember vagyok: nekem miden területhez kötődik egy-két település, ismerősökkel, barátokkal. Így vagyok Kisiratossal is: olyan mintha itthon lennék! Nem kell megkérdezni, hol a Tájház, az üvegház, a pékség, a Pio otthon, az Írház, a strad, a temető. Az utcán ismerősökkel találkozom... Már-már lemondtam, hogy ott lehetek a 200 éves születésnapi helytörténeti konferencián, aztán az utolsó pillanatban mégis sikerült. A Páter Godó Mihály Általános Iskola citerásai nyitották az ünnepséget. Ők nyolcan, akik két éve felléptek itt Pusztaszabolcson a Művelődési Házban is. Korondi -Józsa Erika polgármesterasszony köszöntette a vendégeket. Almási Gábor tanár úr elkalauzolt bennünket a dohánytermelők 1818-as letelepedésétől a napjaink Kisiratosának történetéig. Szabó István történész, aki Kisiratosról nősült, de a közeli Nagyvargyasról származik, arról beszélt mit tekintenek a nagyvargyasiak követendő példának Kisiratosról. Elsősorban a savanyalevest és az igazi jó marhapörköltet, a finom, foszlós, igazi kisiratosi "kinyéret". "Jobban mén hát Kisiratosnak, mer több lábon állnak". Van itt kertészet, gyümölcsös, szőlős élet, szakmai tudás, saját értelmiség, szív és akarat... Van nekik papjuk, nyolcosztályos iskolájuk... Tudják mit akarnak és azt meg is csinálják... Nemcsak szeretnek, de tudnak is mulatni... Dr. Horváth István Károlyné az Ötágú Síp Kulturális Egyesület képviselője közöntötte a település lakóit és adta át ajándákait, kiadványaikat és a Szent László érmet. Ezután Sarusi Mihály a Lönni, vagy nem lönni falurajz 10. kötetét, a Kisiratos 200 éve képekben címűt mutatták be. A megjelent testvértelepülések polgármesterei köszöntötték a lakókat, közöttük Csányi Kálmán Pusztaszabolcs és Matus Frigyes Balony polgármestere. A program az Almási Béla által létrehozott Tájházban folytatodótt. A férfi citeraegyüttes hangulatos zenéje festette alá az ismerkedést a régi tárgyakkal, bútorokkal. A házi asszony, Vajda Anna Noémi, a néhai Almási Béla menye, kisgyermekével a karján beszélgetett a megjelentekkel. Noémi 2014-ben mutatta be az Őregapám mesélte kötetét, amly kisiratosi népi játékok gyűjteménye. A Tájház udvarán áll az alapító szobra és síremléke. A polgármester asszony Almási Vincével és a megjelentekkel mécsest gyújtott Dr. Almási Béla emlékére. Míg átvonultak a vendégek a következő programra a templomba, pár percre bementem Böjte Csaba Pio Otthonába, a gyerekekhez. Őket soha nem hagyom ki. Örömüket fejezték ki, hogy most szünet van. A kicsik tévéztek, a nagyobbak beszélgettek. Pár pillantást vetettem a megújult otthonukra: a beépített tetőtérre és az új tetőre. A kisiratosiak képesek egyre több gyermeknek otthont adni. A templomban, a kórus találkozón a helyi diákok és a Salbeck kórus mellett fellépett a Kürtösi Katolikus Közösség kórusa, a Nagyiratosi Népdalkör, az Árjai Pedagógus Kórus, az aradi Szent Miklós negyed babtista kórusa. Közben Wass Albert: Üzenet haza című verse is elhangzott. A kórusok és a zsúfolásig megtelt templom a magyar és az erdélyi Himnuszt énekelte a kórustalálkozó végén. Ezután következett a vacsora, ahol több, mint százan vettek részt. Borbás Marcsi biztosan megemlegette volna, ahogyan tette azt a savanyalevessel is Kisiratoson! Zöldhagymára tálalt sűrű sonkacsülkös bableves egy kis marha hússal keverve, valami fenséges ízű volt. A születésnapi ünnepség tovább folytatódott a szórakozás, most már a könnyedebb elemek felé: Máriót várták. Majd hajnalig báloztak. Mi kocsiba ültünk és hazafelé vettük az írányt. Lehunytam a szemem és arról szőttem terveket, hogy júliusban a balonyiak és a pusztaszabolcsiak Sportbarátság futásával, hogyan folytatódik a 200 éves születésnapi program.