Meghívó
Az Ötágú Síp Kulturális Egyesület szervezésében 2019. május 11-én, szombaton, Szegeden tartjuk a
III. Magyar Médiatalálkozót.
Ezen a találkozón határon túli illetve a szórványban élő kisebbségi magyar
tájékoztatási eszközök képviselői vesznek részt:
Neszméri Tünde újságíró, szerkesztő (Szlovákia),
Friedrich Anna publicista, szerkesztő (Bezdán),
G. Nagy Lilla Imola szépíró
Molnár Zoltán színművész (Szerbia),
Kisimre Ferenc író, publicista (Szeged).
Dancs Rózsa író, laptulajdonos-szerkesztő (Kanada) üdvözletét
Miklós Tamara olvassa fel.
Az összejövetel témája : Sajtóetika a kisebbségi médiában
Helyszín : Szeged, Bibliotéka – könyvtár, Kálvária sugárút 14.
Kezdési időpont: 10 óra.
Az eseményre nagy tisztelettel hívunk és várunk minden érdeklődőt:
Dr. Horvát István Károlyné elnök
Ötágú Síp Kulturális Egyesület
Kisimre Ferenc író, publicista
Neszméri Tünde Friedrich Anna G. Nagy Lilla Imola
Molnár Zoltán színművész
Egy találkozóról : 2019. MÁJUS 14.
Médiatalálkozón voltam Szegeden. Kisebbségin, olyan kemény témára, mint a kisebbségi sajtóetika.
Szegeden volt már hasonló, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület folyamatosan szervez rendezvényeket, amelyeken már több kollégának is volt alkalma megosztani véleményét a kisebbségi helyzetből eredő specifikus gondokról és örömökről. Ismétlem, az örömökről is, mint ahogy a május 11-ei találkozón a szegedi Bibliotéka-könyvtárban a szervezők nevében dr. Horváth István Károlyné, Margó elnök asszony is megfogalmazta: az örömökről, a bizakodásról is beszélni kell, mert az kapaszkodót ad. A magyar kisebbségi sajtó helyzetéről jelképesen a találkozót szervező civil szervezet neve is hírt ad: ötágú síp, amely az elcsatolt magyar területekre utal, és amelynek az ágai, bár különböznek, mégis egy hangszert alkotnak. (Amikor egykoron Illyés Gyula ezt a hasonlatot használta az ötágú sípról, a Jugoszláviához csatolt magyar közösség egynek számítódott, ma már, mint tudjuk, tagoltság tekintetében а délszláv utódállamok által szaporodtunk, létszám tekintetében viszont igencsak csökkentünk, de az egyetemes magyar közösséghez való tartozás ténye marad.)
A határon túli magyar közösségek életének jellemzésekor egyre inkább a létszámbeli csökkenés az, ami rányomja bélyegét minden összejövetelre, mint amilyen egy médiatalálkozó is. Kisimre Ferenc, a rendezvény házigazdája (egykori kedves újságíró kollégám a Magyar Szóból) megkönnyítette az együtt gondolkodást, amikor az etikai kódex alapvető elemeire, a tisztességre, függetlenségre, megbízhatóságra és érzékenységre emlékeztetett, s ezzel együtt az újságírói etika alapkövetelményére: a hír szent, a vélemény szabad. Viszont a kisebbség-többség viszonylatában a tárgyilagosságot gyakran kimozdíthatja a nézőpont és a viszonyulás, és máris eljutunk a jelenséghez, amikor a media torzítva láttatja a valóságot. Erre, a torzítás csapdájára több példát is felhoztak a beszélgetés résztvevői, de talán a legbeszédesebb Neszméri Tünde pozsonyi újságíró-szerkesztő példázódása volt, amikor elmondott egy esetet, hogy nemrégiben egy magyar településen három család három gyerek részére szlovák tannyelvű iskola alapítását követelte (hogy a gyerekek ne utazzanak a szomszédba), és a (magyar összetételű) önkormányzat érvelését, hogy három gyerek részére lehetetlen iskolát alapítani, a szlovák sajtó egy része a többségi nemzet jogfosztásaként élte meg, s nem foglalkozott azzal, hogy mi van a naponta más településekre utazni kényszerűlő, nagyobb számú magyar kisiskolásokkal Felvidék-szerte. Jómagam az eltérő nézőpontok tekintetében a menni vagy maradni kérdésével példázódtam, azzal az alapigazsággal, hogy aki elmegy egy kisebbségi közösségből, az azoknak a helyzetét nehezíti, akik maradnak, viszont minden ilyen elhatározás egyéni megfontolás kérdése is, és minden embernek joga van, hogy döntsön a saját és családja életéről… Vannak kényszerű döntések is, amelyek következtében a magyarok jelentős hányada az óceánokon túl találta magát, de mégsem fordítottak hátat eredetüknek, kultúrájuknak, nyelvüknek, amit Dancs Telch Rózsának, a Torontóban magyar-angol nyelven kiadott Kalejdoszkóp/Kaleidosscope folyóirat főszerkesztőjének a résztvevőkhöz írt közvetlen hangú levele is tanúsított. Ő már a kivándoroltak második-harmadik nemzedéke körében erősíti a hovatartozást, és megkapó az irányadónak is beillő tapasztalata: odahaza, az ajtón belépve csak magyarul!
A Vajdaság Mán megjelenő Rózsa utcai leveleim kapcsán jegyezte meg a házigazda, hogy az elvándorlás kérdése ma is gyakori téma csakúgy, mint ahogy folytonosan terhelő kérdés volt ez a délszláv háború idején is. Az idő múlásával a motivációk eltérővé váltak, ugyanúgy a maradásra biztató érvek is, de ha az egyén szempontjait vizsgáljuk, minden személyes döntés és elköteleződés kérdése ma is. Ugyanakkor azokról sem szabad megfeledkezni, akiknek a visszatérésre vonatkozó egyéni döntésére számítani lehet. Erről, a visszatérés öröméről többet hallottunk G. Nagy Lilla Imola (a vajdasági Topolyán otthonra lelő) fiatal írónőtől, akinek a Délvidék titkai című műve sikerkönyv lett, hiszen a magyarok önbecsülését szolgálja és erősíti a motivációt, hogy a fiatalok megmaradjanak abban a közösségben, ahova beleszülettek. Ha pedig már elmentek, ne feledkezzenek meg az őseik sorsáról és a széles rokonságról, mint ahogy a találkozón résztvevő, a Budapesten élő tanár és színháztörténész Földesdy Gabriella is teszi, akinek Egykoron Bácskában éltek című könyve a múlt ismeretének és a kötődéseknek a fontosságáról is üzen, s amiről a találkozón is megbizonyosodtunk.
A lélek gyógyulásához és megerősítéséhez emberi kapcsolatokra van szükség. A beszélgetések, mint a szegedi is volt, ennek a szolgálatában is állnak. De méginkább szolgálják ezt az érzékeny pontjainkat megérintő művészi élmények, amelyekben részünk lehetett Molnár Zoltán újvidéki színművész által, aki Wass Albert és Reményik Sándor verseinek a tolmácsolásával a médiatalálkozón közülünk talán a legtöbbet mondta el a témáról. Köszönet érte.
Friedrich Anna
* A szerző a Vajdaság Ma publicistája.
Rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.