Majláthfalva 200
Kisimre Ferenc :
Jeles nap volt a szombati az Arad megyében fekvő Majláthfalva számára.
A Harangod folyó melletti alig ezer lelket számláló település most
ünnepelte
a falu telepítésének 200. és
a templom építésének és felszentelésének 140.
évfordulóját
A bensőséges ünnepségen Pál József Csaba, a temesvári egyházmegye püspöke
celebrált szentmisét, majd a nagyszámú közönség előtt leleplezték a jubileumra
készült emlékművet, bemutattak két helyi jellegű monográfiát és családkönyvet,
idén Herczeg Andrásnak adták át a Vinga-Majláth díszpolgári címet.
Ezt követően közös ünnepi ebéden vettek részt a Majláthfalvára érkezett
vendégekkel - szegediekkel, tiszafürediekkel, újkígyósiakkal, kisiratosiakkal,
mezőhegyesiekkel és a hazalátogató majláthiakkal.
A bensőséges ünnepség mind a hazaiak, mind a vendégek számára felejthetetlen élményt
jelentett, hiszen, mint az többször is elhangzott: a kézszorítások, a baráti ölelések
tovább erősítették bennük a magyarság testvéri összetartozásának szükségességét és
magasztos küldetését.